Örökké legjobb barátok!

7. Fejezet.



 Mióta megemlítettem Amynek, amit Taylor mondott az apámról és a bátyámról, úgy felhúzta magát, hogy folyamatosan őt szidja - elég durva szavakkal - és idegesen fel-alá járkál a szobájában. Természetesen nem marad el a kezeivel való, vad gesztikulálás és a földön lévő táska rugdosása sem. Most, hogy így jobban belegondolok, őt jobban megviselte, mint engem.
- Taylor egy idióta, hazug, szemétláda paraszt! Hogy volt képe ezt mondani azok után, amin keresztül mentetek?! Ráadásul direkt odacibálta eléd azt a libát, hogy fájdalmat okozzon! Seggfej!- ismétli sokadszorra.  
 Viszont igaza van, és klassz hallani, hogy nem csak én gondolom így.
  Igen, pont erre volt szükségem, hogy valaki velem együtt szidja Taylort, a barátnőjét és az egészet katyvaszt, ami körülöttünk zajlik. Mindig jól esik az embernek, ha van kivel szidnia az exét.  Jobban felfrissít, mint egy hideg zuhany.
 Viszont Amy nem akarja abbahagyni a járkálást és ezzel a folyamatos oda-visszával kezd megőrjíteni.
-Amy! - szakítom félbe( be sem áll a szája egy ideje, folyamtosan Taylorre tesz megjegyzéseket).
-Hm? - fel-alá járkál. MÉG mindig.
- Befejeznéd?
- Mit? - áll meg egy pillanatra.
-Kezdek szédülni!
-Jaj, bocs -mondja, aztán megáll az ablak előtt. Összeráncolja a homlokát, majd mint akit valami mágnes vonz, odatapad az ablakra - mint egy pióca - és vadul mosolyog.
-Mi az? - kérdezem, és oda állok mellé az ablakba.
  A "világ egyik legnagyobb egosita parasztja" - alias, a szomszéd srác - éppen eléggé elméjülten "búcsúzkodik" egy vörös cicababától a verandán. A csaj szinte benne van a srác szájában. A gyomrom rögtön kinyilványítja a nemtettszését. Elfordítom a fejem és inkább a chipses tálat kezdem el tanulmányozni közelről.
  Amy úgy két perc múlva visszatér a jelenbe és filmbe illő módon levágja magát az ágyra, majd a mellkasához szorított párnával elkezd sóhajtozni, és szerelmetes bambulja a plafont. Aha. Szóval így néz ki, ha valaki szerelmes.
 Bakker. Én is ilyen borzalmas voltam?
- A szomszédsrác nagggyon szexi! Egy igazi "adonisz"! - töri meg Amy a csendet .-Végre valóra vált az álmom, hogy egy helyes srác került a közelembe, és végre-valahára elérhető közelségbe! - mondja szerelmetes pillantások közepette.
- Lehet, hogy egy isten, de ugyanakkor egy bunkó! Különben miért nem mondtad, hogy van egy új szomszédod? - kérdezem miközben még egy marék chipset szórok a számba. Az elmúlt órában, teljesen beborítottuk Amy ágyát csoki- és chipspapírral.
- Hát, azért drágám, mert hétvégén másnapos voltam, és az egyetlen dolog, amire emlékszem a hétvégéből, az a vécébe hányás. Ma reggel tudtam meg, hogy szombat óta itt lakik. Egyébként lestoppoltam. Szóval hátrább az agarakkal anyukám! - mondja és közben játékosan megbök a könyökével.
-Várj! Egyedül lakik?
-Aha. De én figyelmeztettelek! Az enyém..-vigyorog, mint a vadalma.
- Hát... felőlem megtarthatod egész nyugodtan.
- Köszönöm! -sóhajt fel megkönnyebbülten.
-Mégis mennyi idős lehet? Nem tűnt, olyan idősnek, csak nem lehet húsz felett...- gondolkodom hangosan.
-Engem nem érdekel mennyi idős, ameddig ilyen testtel és arccal rendelkezik! Szerinted, hogy csókolhat? Biztosan baromi jól....
-Fúj, Amy! Mindjárt kiégnek a "lelki szemeim"!
-Most, miért. A tény az tény. Vajon milyen lehet az á...
-NEHOGY FOLYTASD! MINDJÁRT ROSSZUL LESZEK! JESSZUS!
-Jólvanna'! Különben hamarosan hozzá kell szoknod, ahhoz a gondolathoz, hogy velem fog így smacizni! -vigyorog diadalittasan.
-Ezt. Nem. Gondolhatod. Komolyan. - döbbenek le.
-Most miért? Csak gondolj bele, ha...
-Nem éri meg.
-Ezt te nem gondolhatod komolyan! -döbben le ő is. -Hát nem láttad mennyire cuki?
-De igen! És azt is láttam, hogy három órán belül két lányt vitt fel a lakására! Ez a srác veszélyes. Nem a te súlycsoportod!
-Miért talán a tiéd? - kérdez vissza gorombán mire végképp lefagyok.
-Mi van?
-Semmi különös. Csak éppenséggel nem értem miért vágod a fejemhez, hogy csúnya vagyok.
-Mi?! Egy szóval sem mondtam, hogy csúnya vagy! Ne forgasd ki a szavaimat!
-Akkor meg miért nem tudsz csenben támogatni? Hm?
-Valószínűleg azért mert szerintem baromság, hogy ezt a szoknyavadász bájgúnárt szemelted ki! -hábordok fel, hitetlenkedve.
- Az előbb mondtad, hogy egy Isten! És valljuk be tényleg az. Ne akard megmondani, hogy mi jó nekem és mi nem! - mondja mérgesen - Minden jogom meg van ahhoz, amit érzek iránta és ahhoz is, ha kell átkopogja hozzá és flörtöljek vele! Akár most rögtön! -pattan fel. Majd elkezd szedelőzködni.
-Na arra kíváncsi leszek! - mondom gúnyosan, viszont csak később esik le, hogy akár egy kihívásnak is vehette. Nincs annyi vér a pucájában, hogy ezt megtegye. Remélem.
  Egy pillanatra lefagy - mozdulatlanná dermed a kabátjával a kezében - majd káromkodi eggyet és visszahuppan az ágyra. A kezébe temeti az arcát és feszült válakkal görnyed előre.
-Keső van. Nem akarom ilyenkor zavarni - motyogja mentség gyanánt, mire akaratlanul is felnevetek. Hitetlenkedve felkapja a fejét, és amint meglátom az arcát tudom, hogy nekem végem.

 A röhögőgörcs - ami hatalmába kerített nem akar csillapodni, főleg úgy, hogy Amy dühösen hozzám vágja a kabátját. A arcomat a párnába temetem, de csak úgy ráz a nevetés. Akkor végképp elszabadul a pokol, amikor Amy nevetve fejbevág a párnával.
  Nagyjából tíz percíg visítva, röhögve püföljük egymást a párnával, mire elfogy minden erőnk. Fáradtan ledőlünk az ágyra egymás mellé, és szótlanul bámuljuk a plafont.
- Azt tudnod kell, hogy mindig ellenezni fogom, hogy akár csak a gondolat is felmerüljön benned, hogy te és a srác összejöjjetek, ugyanakkor, igazad van, hogy nem szólhatok bele a dolgaidba. Szóval azt fogom tenni, amit mindig ilyenkor. Összeszorított fogakkall és rengeteg aggodalommal, némán tűröm az észveszejtő ötleteidet a srác meghódításáról. Viszont semmi kedvem a legjobb baránőm miatt is aggódni. Pláne,ha véletlenül becsúszik egy kis Amy. - ülök fel, ő is követi a példámat - mondom mire durcásan összefonja maga előtt a karját.
-Lehet, hogy nem akarok összejönni vele, oké? Az is lehet, hogy senkivel nem akarok járni! De, miért nem álmodozhatok a szomszéd srácról, amikor kedvem tartja? Tudok vigyázni magamra, nem kell féltened! Ráadásul, nem vagyok 14 éves szűzlány, akit fell kell világosítani a védekezésről, oké? - emeli fel a hangját. Aztán nyugodtabb hangon folytatja. - Bízhatsz bennem! Nem kell aggódnod. Vigyázok magamra, és hidd el én sem kívánok teherbe esni tizenhét évesen. Viszont attól még senkinek nem lett baja, hogy ismerkedni akart. Annyira pedig ismerhetnél, hogy tudjad, hogy nem áll szándékomban egyéjszakás kalandokban részt venni!
- Renben. Megértettem. Csak aggódom, mint mindig.
-Pedig pont, hogy nem kéne!
-Oké.
  A tekintetemet a lenémított tévére helyezem és szótlanul bámulom a képernyőt.
-Ne haragudj, hogy ilyenekkel fárasztalak - töri meg a csendet és átölel. - Tudom, hogy aggódsz meg féltesz és szeretlek érte, de nincs szükségem prédikációra arról, hogy mi jó és mi nem. Viszont figyelembe véve, hogy a legjobb barátom vagy, átgondolom azokat, amiket a pasival kapcsolatban mondtál - fejezi be, mire válaszul visszaölelem, aztán csak bámulunk egymásra csendben.
-Nem fogod meggondolni magad, igaz? -kérdezem, visszafolytva egy mosolyt.
-Nem, bizony! - mosolyog.
-Akkor minden tőlem telhetőt megteszek, hogy nehogy összetörje a szivedet.
-Rendben, de ígérd meg, hogy nem viszed túlzásba és cserébe én sem viszem, és amikor kideríted a srácról, hogy bűnöző, akkor majd hiszek neked - nyújta a kezét.
-Mi van, ha tényleg az? -kérdezem és idegesítően kezdem fel-le vonogatni a szemöldököm, ahogyan Josh McTucker szokta, amikor csajozik. Amy felnevet. Majd kezet rázunk.
Áll az alku.
-Akarsz itt aludni?
-Hát, mivel semmi kedvem apával és Jaroddal találkozni, nagyi pedig welness-hétvégén van egy hete - nem hajlandó hazajönni onnan - és elvitte a házhoz pótkulcsot is, tehát hozzá nem mehetek, továbbá a népszerűségem egyenlő a nullával, ezért még csak azt sem mondhatom, hogy vár egy másik barátnőm, vagy, hogy éppen a szuper-szexi barátommal van randim, ezért a válaszom igen.

Legjobb barátok

6.fejezet


 Amint felérek az emeletre megüti a fülemet a semmihez sem hasonlítható ricsaj. Amy éppen Demi Lovato "Herth attack"-jét üvölteti és üvölti  az énekesnővel együtt. Elmosolyodom. Amynek igaza volt, amikor azt mondta, hogy testvérek is lehetnénk: egyikünk sem tud énekelni.
  Végigmegyek a folyosón, majd bepillantok a szobájába. Amy léggitározva, az ágyán ugrálva üvölti Demivel a számot. Egyáltalán nem úgy fest, mint egy beteg. Megvárom, amíg Demivel együtt elhalkul aztán, a tudtára adom, hogy tanuja voltam ennek a .... borzalomnak.
- Kopp-kopp - imitálok kopogást - Elnézést "őkirályifelsége" Mia hercegnő, de a rabszolga megjött a börtönből! - köszönök neki.
  Poénból Amyvel kitaláltunk egymásnak fura beceneveket-amikor még kicsik voltunk- ami azóta mindig változik. Jelen pillanatban az ő neve Mia hercegnő a Neveletlen hercegnő után, mert ugye az ottani Mia eredetileg Amélia volt, ahogyan Amy.
  Az én jelenlegi becenevem Miss Brooklyn. A New York-i szépségverseny győztese után.
  Amynek felragyog az arca és egy hatalmas vigyorral fokozza a hatást, amikor meglát. Leugrik az ágyról és, majd ki nyomja belőlem a szuszt az ölelésével.
- Csak óvatosan még a végén megfertőzöl! - figyelmeztetem, majd elnevetem magam, amikor puszit nyom az arcomra.
- Értettem Miss Brooklyn! - tiszteleg, mire még jobban nevetek - fontos, hogy a következő versenyem még Tyra Banks-t is kiüsse a nyeregből! A legjobb, ha a közelembe se jön, mert még a végén tényleg megfertőződik!
- Mint mindig, most is igaza van Mia hercegnő!
- Királynő, ha kérhetem!
- Á! Amíg én az iskolapadban rothadtam, addig kegyed királynővé avanzsált? Szép kis teljesítmény, őfelsége! Chipset zabálni, meg Vámpírnaplókat nézni, ahelyett, hogy együttérzés tanusíta, szerencsétlen személyemnek - mondom "sértődötten" miközben lehuppanok az ágyra.
  Ő is követi a példámat, és megkínál chipsszel. Habár, azt mondtam Mrs. Andersonnak, hogy nem vagyok éhes, most, hogy szemügyre vehettem ezt a rengeteg nasit Amy szobájában, a gyomrom kegyetlenül követeli a kielégítés.
- Bocsi, de ma három dogát kellet volna írnom és, olyan másnapos voltam tegnap, hogy semmit nem készültem. Inkább holnap kapok eggyest és, akkor foghatom a betegségre, mintsem hogy anya többet ne engedjen el bulizni.  Fú ez így eléggé picsásan hangzott...Na mindegy -legyin, mire elmosolyodom -Nem volt nehéz rájátszani, tekintve, hogy tegnap akármit ettem, minden visszajött, és még ma is émelyegtem. Meg a zúgás a fejemben sem valami kellemes - vált át normális hangnemre.
- Így jár, aki iszik! -  mondom, majd együttérzőn megpaskolom a karját.
-Tudom-tudom. Megfogadhatnám, hogy többet nem csak hát, sajnos. ..- majd drámaian a fejéhez emeli a kezét - pia nélkül nem lehet élni! - kiált fel mire alig bírom visszatartani a feltörni készülő röhögést.
-Ráadásul ez a sok házi! -emelem fel a hangom én is drámaian.
- Jaj! Ne is mondd! Miután elmész végig tanulnom kell, és pótolnom az anyagot. Még csak enni se fogok, nehogy ne legyen időm megtanulni! Ráadásul előretanulok szerdára, és fent leszek hajnalig, csak azért, hogy Mr. Martin kedvéért algebrázhassak!- feleli, de a végén elneveti magát.
- Hát nem lennék a helyedben! - mosolyodom el.
- Tényleg! Ha már, így a sulinál tartunk..Mi volt ma? Jujj! Lefényképezted a dogát? -kérdezi izgatottan.
-A bioszt nem tudtam, mert a banya ott állt fölöttem-momdom.
-Ringyó-Hillar megint szemétkedett?- kérdezi, mire válaszul bólintok.
- Két heti büntetés, figyelmeztetés, sulipszichológus és szintén két heti "segítség a tanárnőnek". -utánozom a lotyó nyávogós hangját.
-Fú! Ez nem semmi. Mi történt?
 Ezután elmeséltem neki részletesen mi történt köztem és a banya között miközben ő izgatottan rágcsálta a szívószálát. A végén elnevette magát, amikor elmeséltem, hogy beszóltam neki és, hogy a fél suli tanuja volt ennek.
- A francba, és én ezt kihagytam! Mit meg nem adnék, ha láthatnám Hillar arcát, amikor le idiótázod! Hú! Na de várjunk, de miért is késtél? - kérdezi "mérgesen", majd mosolyogva ráveti magát az Oreora.
  Mire nekiállok beszámolni a "csodás napom" további részéről. Szép lassan elmesélek neki mindent. Taylort, amiket a fejemhez vágott, a barátnőjét, a szomszéd srácot, hogy mennyire hülyén viselkedtem előtte. Elég rendesen kipakolok előtte mindent. Legfőképp: Taylort.
 Ennek következtében megint elkapott az "érzelmek armadája", és tisztára úgy érzem magam, mintha egy rossz depis Taylor Swift videóban lennék. Abban - a klipben - ahol a béna csaj végül mindig összejön a menő sráccal. Ezzel csak az a bökkenő, hogy én már összejöttem vele, és ki is dobtam. Aminek azért nem lett jó vége, mert ő egyértelműen továbblépett, míg én ugyanolyan bódultan, reménytelenül - teljesen érthetetlenül azok után, amit tett - szerelmes vagyok belé.

...

5.Fejezet.




  A haja szokás szerint konytba van fogva és olyan makulátlan a külseje, hogy egy nagyítóval se lehetne egy gyűrődést vagy koszt találni rajta.
  Ahogy kissé félrehúzódik az ajtóból meglátom a tükörképem. Igen az anyukája makulátlan és szép....
  Bezzeg én! A bakancsom orra tiszta kosz és por, mert reggel lusta voltam letakarítani, a dzsekim el van szakadva a kézfejemnél, mert egy idióta "véletlenül" elvágta. Az arcomat átitatták a szomorúság és a keserűség könnyei amitől buci lett a fejem, a sminkem pedig úgy folyik le rólam, mintha menekülni próbálna a fejemről.
  És így szerepeltem, a bunkó srác előtt. Még csak azt sem lehet rám fogni, hogy szőkenő vagyok. Inkább egy idióta.
-Brook! - köszön, egy leplezetlen grimasz kiséretében, miközben végigmér. Nos, igen. Nem jó ötlet betenni a piszkos lábadat egy rendmániás, hipohonder házába.-Amyhez jöttél?
-Jó napot Mrs. Anderson! Igen, Amy megkért, hogy hozzam el a házit- biccentek a táskám felé, amiben nemhogy lecke, de még tankönyvek sincsenek.
-Ó! Nagyon kedves tőled! Tudod Amy mostanában szerzett néhány említésre sem méltó jegyet, ezért kész szerencse, hogy van egy ilyen okos, szorgalmas barátnője!-mosolyog rám.
  Alig bírom ki nevetés nélkül. Lehet, hogy Amy kapott pár "említésre sem méltó jegyet" viszont engem félévkor meg akartak húzni fizikából. A tanár csak azért nem buktatott meg, mert azt mondta, annyira nem birja a képemet, hogy inkább gyorsan megszabadul tőlem, mintsem, hogy még pluszba korrepetáljon. Ráadásul Amy segített a dolgozatban-segített puskát írni-ezért lettem kettes. Erről ennyit.
-Öhm.. Igen-motyogom, lesütött szemekkel. - Nem szívesen hazudok neki, de máskülönben úgy rúgna ki innen a verandárol, hogy még a lábamról lehulló porszemeket és sárdarabokat is utánam küldené.
-Hogy megy a tanulás?-kérdezi, miközben eláll az ajtóból, hogy beljebb mehessek.
-Ööö egész jól. Kaptam ma három ötöst-mondom. Igazából mindet kipuskáztam, de erről neki nem kell tudnia.
-Nahát! Bárcsak Amy is ilyen lenne, mint te! Úgy kell odarángatnom a tankönyvek fölé, ha azt akarom, hogy tanuljon. Állandóan csak facebookozik és bulizik. Példát vehetne rólad. Fogadok apukádnak nincsenek rád panaszai! -mondja, egy barátságos mosoly kiséretében, miközben lerúgom a cipőmet.
  Valóban. Nem facebookozok, mert nincs nálunk net vagy, ha lenne is, apa nem fizet érte, ezért mindig lekapcsolják. Buliba ritkán járok, mert nincs mit felvennem, nincs társasági életem, és semmi kedvem azt nézni, hogy a bátyám, hogyan szív be. Az apámat pedig a munkáján, a barátnőin és magán kívül semmi más nem érdekli. Felőle a fia lehet drogos és a lánya járhat pszichológushoz azért mert kezelhetetlen és legutóbb, olyan mély depresszióba zuhant, hogy két napig nem evett -és  egy hétig nem szólalt meg-.(Az előbbi után a korházban kötött ki, mert elájult tesiórán az alacsony vércukorszintje és vérnyomása miatt.) Biztos, hogy ez az életkép az, amit a lányának kíván?
  Egy olyan lányról álmodik, aki depressziós, kezelhetetlen, mogorva és pesszimista? Akinek a bátyja egy csődtömeg - Mrs. Hillar szavaival élve - és az apja mindenre elveri a pénzt, mindamellet, hogy hetente más nőkkel van?
  Valójában a pénzzel nem nagyon volt gondunk-amíg anya élt- mert apa jól keres és mindig spórolt, viszont mostanában mindenre elúszik az összes. Jarod drogra, meg alkoholra és privát bulikra pazarol, apa későn fizeti a csekkeket és rengeteget vásárol magának és ajándékokat a barátnőinek. Bevallom, én se nagyon spórolok, viszont újabban igyekszem nem megvenni mindent, amit a szemem kíván. (Ez főleg a gumicor és a csoki függőségem miatt jelent gondot.)
  Apa valójában mindenre szarik amióta anya meghalt. Teljesen elvesztettük őt. Mintha nem is az apámmal és a bátyámmal élnék egy fedél alatt ,hanem egy szoknyavadász stricivel meg egy drogossal.
-Hát, most éppen nincs.
-Na, látod! Bezzeg ez a hercegkisasszony!-biccent az emelet felé.-Kérsz valamit inni, enni?
-Nem köszönöm!
-Rendben, akkor én most megyek. Légszíves, mondd meg Amynek, hogy ne zárjon be, mert az apja három óra mulva jön haza. Ó, és azt is mondd légyszives neki, hogy csak hajnalban jövök, mert ma éjszakás vagyok!-azzal már ki is lebben az ajtón és becsapja maga után.
-Rendben. Meglesz. Viszlát!- motyogom.
  Lepakolom a cuccaimat a kanapéra-és megint elámulok a tiszta, nagy és szép lakáson-majd   szemügyre veszem a nappalit. A tekintetem megakad a szomszédsrác házából kilépő szőke Barbie-n. Vállat vonok-Nem meglepő-gondolom- és mégegyszer elszörnyülködöm, azon a párbeszéden, ami köztünk zajlott. Aztán megindulok a lépcső felé, és ezúttal az életem egyetlen pozitív pontjához, a lelki támaszomhoz, ahhoz akit a világon a legjobban szeretek, a legjobb barátomhoz.

Ma semmi sem sikerül

4.Fejezet.


 Egy fekete szempár meredt rám. Ez nem Amy. Neki kék a szeme. A szemek gazdájának dús fekete haja van. Amynek nem ilyen, neki barna a haja. A szemöldökénél egy piercing van. Amynek nincs piercingje. Valamint Amy nem egy 180 centis izomkolosszus.
 Miután sikerült végleg megállapítanom, hogy ez nem Amy- gondolatban megtapsolom magam a hatalmas teljesítményért-az első dolgom az, hogy jobban szemügyre veszem a srácot.
  Kétségtelenül helyes. Nem az a nyálgép, egoista fajta, mint Taylor, hanem inkább egy bakancsban és bőrdzsekiben feszítő, piercinges srác. Nagyjábol 180 centi lehet. Tíz centivel nagyobb, nálam.-Azta de jó vagyok matekból!- Pedig általában magasnak érzem magam a százhetven centimmel, de a srác-a köztünk lévő tíz centi ellenére is-fölém tornyosul.
  Az arcára esik a pillantásam. A szemei, úgy veszem észre, mohón fel-alá járnak rajtam. Nem nagyon vagyok hozzászokva ahhoz, hogy, így megnézzenek, mint a lovat. Viszont, amíg engem néz, addig én is megnézem őt. Elég furcsa lenne ha elkezdén a testét és az izmait bámulni, úgyhogy inkább az arcát veszem szemügyre. Az arca meglepően helyes és férfias. Nagyon hívogatóak az ajkai és a sötét szemei. És a haja, az valami elképesztő. Fizika késztetést érzek, hogy beletúrjak az ujjaimmal!
 Nyugi, Brook! Szedd össze magad!
  Nem azt mondom, hogy "jópasihiányban" szenvednénk a suliban, viszont ez a srác. Wow. Nem jobb pasi , mint Taylor, viszont valami eszméletlenül, leírhatatlanul vonzó.... Igen. Ez tipikusan az egyéjszakás kalandokat előnyben részesítő, keménylegény-rosszfiú. De megteheti, mert: A, jól néz ki. Nem. Inkább baromira szexi ; B,olyan 19 lehet; C, mert pasiból van, és minden pasi, ha ilyem adottságokkal lenne megáldva, akkor ezt tenné.
 A fejemben megszólal a jól ismert vészcsengő. Ez. A. Srác. Veszélyes.
 De ki mondta, hogy nem érdemes kockáztatni? Vagy, hogy a veszély rossz?
-Segíthetek? - kérdezi. A hangja meglepően unott és goromba.
-Ööö....Helló! - köszönök, mire kérdőn felvonja a szemöldökét.
-Brook vagyok.
- Oké - vonja meg a vállát és nekitámaszkodik az ajtókeretnek.
-És Amyhez jöttem.
-Klassz - mondja unottan.
-Úgy volt, hogy ma találkozunk suli után.
-Aha.
-A Legjobb - emelem ki a szót - barátnője vagyok. Beszélnem KELL vele.
-Hajrá.
-És itt lakik.
-Tudom.
-Akkor öhm....beengedsz?- ezzel a sráccal, olyan a beszélgetés, mintha magammal beszélnék. És baromira idegesítenek az egyszavas válaszai.
-Nincs itthon - feleli egy félmosoly kíséretében. Nagyon szexi a mosolya.
-De igen, mert az előbb írt, hogy már szét unja az agyát, és hogy siessek-úgy beszélek vele, mint egy óvodással, hogy legyen ideje felfogni, amit mondok.
-De nincs itt, mert...
-Nézd! Itt van a telefon - lóbálom meg előtte - itt van az  a kibaszott SMS, hogy jöjjek. Csak nem vagyok hülye, hogy beképzeljem az egészet!-kezdek ideges lenni.
-Én ilyet nem mondtam. De...
-Na jó!-legszívesebben fejberúgnám. Lehet, hogy mégis elkéne egy terápia?- Tessék. Itt van az a rohadt üzenet. -mutatom meg neki.-Könyörgöm, ennyire hülyének nézel?
-Nem csak...
-Ne idegesíts már!- rivallok rá.- Hét éve járok IDE a legjobb barátnőmhöz. Csak nem költöztek el öt perc alatt! Mellesleg, Te mit keresel itt?
-Na, jó-kezdi nagyon lassan szótagolva- nincs itt mert..
-Mert? Elvitte a forgószél a Keleti boszorkányhoz, hogy aztán elinduljon a sárgaköves úton?-kérdezem gúnyosan. A srác erre.. Elneveti magát, amit végképp nem értek.
-Nem, érted. Hagynád, hogy befejezzem?-nem várja meg a választ - Nincs itt, mert a szomszédban lakik-ezúttal ő beszél, úgy hozzám, mintha nehéz felfogású lennék. Majd elmosolyodik.
Hogy én mekkora egy idióta vagyok!
 Egyszerűen nem bírok megszólalni. Hülyének néztem a srácot, miközben én vagyok itt az egyetlen idióta!
Jesszusom, mit gondolhat rólam!
 Nem pirulok el, nem vagyok az a típus, viszont zavarba jövök, amit utálok. Ilyenkor mindig össze-vissza beszélek és tiszta ideg leszek.
Te jó ég ez nagyon ciki! Miért kell ma mindennek ellenem fordulnia?!
-Ööö... Mi?
-Elmondjam mégegyszer?-néz rám fáradtan.
-Nem ...nem kell. Én, mi?-elfordulok balra a másik ház felé és meglátom Amyék autóját a ház előtt.
Hogy abba a jó büdös..
 A srác rám néz, majd felvonja a szemoldökét.
-Adjak térképet?-kérdezi gúnyosan. A zavarom egy pillanat alatt elmúlik.
-Kösz, de van a telómon GPS!
-És tudod is kezelni, vagy mivel szőke női hajlamaid vannak, segítsek beállítani?
-Majd megkérek egy bácsit, hogy segítsen!-vágok vissza, elég gyengén, mire elneveti magát.
-Remek! Sok sikert! Csak aztán nehogy összekeverd, hogy merre van a jobb, meg a bal irány!-mondja nevetve. Jót röhög rajtam. -Tudod, a jobb az amelyikkel...
-Amelyikkel bemutatok, azoknak, akik felbasszák az agyamat -mosolygok rá kedvesen. Majd bemutatok neki, de erre csak mégjobban nevet.
  Hogy baszódna meg! Elegem van ebből az önelégült baromból! Meg magamból, hogy tényleg úgy viselkedek, mint egy szőkenő.
Megpróbálom megőrizni a méltóságom, csakhogy ez a terv abban a pillanatban befuccsol amikor megbotlok a lépcsőn. A srác utánam kiált egy "Óvatosan!"-t majd kinevet.
  Betrappolok az eggyel arrébb lévő, ugyanolyan ház ajtaja elé. Olyan dühös vagyok, hogy legszívesebben visszamennék összeverni a gyereket. Igen tényleg el kéne beszélgetnem erről a pszichológussal. Megállok az ajtó előtt. Friss levegőt szívok, kihúzom magam. És becsöngetek, mire Amy munka- és tisztaságmániás, hipochonder anyukája kitárja előttem az ajtót.

Váratlan találkozás

3.Fejezet.



  Természetesen, ilyenkor tart a legtovább a piros lámpa, és ilyenkor jön a legtöbb autó. Megpróbálok minél beljebb kerülni az embercsoportba, ami a zebra előtt állókból tevődik össze.
 Idegesen dobolok a lábammal és azt figyelem milyen messze vannak.
  Csakhogy amikor hátra fordulok pontosan három lépésre állnak mögöttem. Gyorsan visszakapom a fejem, de kizárt, hogy ne ismernének fel a vérpiros nadrágomról és a fekete bőrdszekimről. Továbbá eléggé árulkodó a hajam is. Hosszú fekete és az allja vöröses ombréval van megtoldva.
 Régota kisérletezem a színekkel a hajamon. Mindig van valami szín benne, ha mást nem póthaj, vagy egy színes tincs belefonva. Általában a hangulatom szerint változtatom. Amikor anya meghalt sötétszürke, fehér sötétkék szinek jellemezték.  Az szeretm benne a legjobban, hogy mindig csak nekem van ilyen színű sörényem az ismerőseim közül. Különlegesnek érzem magam tőle.
-Brook? -kérdezi Taylor. Nem hiszem el, hogy amíg a hajamon filóztam nem vettem észre, hogy mellettem áll.
  De itt van és csak úgy bámul rám azokkal az észveszejtő zöldes szemeivel. A sötét haját a szél fújja, ide érzem a samponja illatát. Amit régen annyira imádtam. A pólója csak mégjobban emlékeztet arra, hogy milyen gyakran jár a konditerembe gyúrni.
A francba!
-Sziókaa! - úgy kösznök ahogy barátnője szokott, mire tőle kapok egy "kinyirlak" pillantás a csajnak viszont nem esik le, ezért csak visszakönön.
-Hellókaa!- köszön vidáman.
-Minden oké? -kérdezi Taylor.
-Nahát! - lepődök meg eléggé hihetően- Érdekel, hogy mi van velem? - kérdezem és a hangomból csak áramlik a gúny.
-Már mondtam, hogy sajnálom!-morogja.
-Én meg azt sajnálom, amikor a Mekiben nem engedik, hogy utántöltsem a poharat!-vágok vissza.
-Na, jó. Szerintem leteszek arról, hogy barátok legyünk.-mondja dühösen.
-Igen. Szerintem sem lenne megfelelő munka számodra, mert a barátok nem hazudnak és nem hagyják cserben egymást. Ha ezt vesszük alapul, akkor neked ezen a szón még csak elgondolkodnod sem szabadna!
....

  A szavai ott függnek a levegőben és még az autók, az utca zaja sem segít, abban hogy elnyomja őket. Ránézek és látom, hogy bántja a dolog, viszont maximálisan így gondolja. Az arcán sajnálat suhan át, és a szemében megbánás tükröződik. Ekkor veszem észre az arcomról legördülő könnycseppeket.
-Menj a francba! - üvöltöm, aztán futásnak eredek.
  Amikor átérek a zebrán, még akkor is hallom, hogy a nevemet kiáltja és azt, hogy "nem úgy értettem". Én viszont pontosan tudom, hogy értetted!
  Addig futok amíg ki nem fulladok.
 
 


 

Összetűzés

2. Fejezet.



 

Kezdet

1. Fejezet


   A csengő megváltásként szólalt meg. A szokásos dobhártyaszakadás és szívroham után tudtam, hogy végre biztonságban vagyok. Sikeresen túléltem ezt a napot is. Nincs más hátra, mint szép nyugodtan hazamenni és folytatni a szinte már rendszeressé vált délutáni programomat, a semmittevést.
- Ne felejtsétek el, holnap dolgozat!-mondja Szilágyi. Mintha tényleg hinne benne, hogy van olyan elvetemült akit foglalkoztat az etika.
  Ezután nekilát lelkesen magyarázni arról,  hogy mennyi mindent kell átismételni. Mindent belead, felemeli a repedtfazék hangját és a ropi kezeivel is hadonászik, azt remélve hátha talál pár érdeklődő fület.
   Felesleges a fáradozása, senki nem fog készülni holnapra. Az itt eltöltött éveim alatt több időt töltöttem puskaírással, mint tanulással.
  A szokásos csigatempómban elkezdtem bepakolni a füzeteimet és a tolltartómat a táskámba. Már szinte mindenki elhagyta a termet, kivéve én és a gerlepár. Mivel még mindig bent vannak, ezért lassabbnak vagy gyorsabbnak kell lennem, hogy ne keljen velük egyszerre elhagynom az osztályt. Nem is lenne annál megalázóbb, mintha Ati előreengedne az ajtónál, aztán letámadna, az idegfeszítő felszines kérdéseivel.
  Fogok mindent, ami az asztalomon van és belesöpröm az egészet úgy, ahogy van a táskámba. Almacsutka, alufólialabda, egy doboz energiaital és egy fejhallgató landol  a táskám mélyén. Ezután megindulok az ajtó felé.
  Óvatosan hátrapillantok. Éppen egy könnyekig megható erotikus nyálcserének lehetek a tanúja, de ettől mégis megnyugszom. Legalább kevesebb az esély arra, hogy  újra megszólítson.  Kész röhej, ahogy töretlenül arra törekszik, hogy a leredukálódott kapcsolati státuszunkat  "CSAK barátok " szinten tarthassa.
   Kissé tovább bambulok a kelleténél, és máris elkezdenek belülről égetni és szúrni az összetört szívem szilánkjai.  Érzem ahogy a tompa de közben éles érzés kifacsar és a súlyos üresség helyet foglal a mellkasomon, A torkomat két kéz szorongatja, a könnyeim hamarosan öngyilkos misszióba kezdenek ahogy majd lecsorognak a kipirult arcomon, hogy belevesszenek a világba. Ha most azt hiszed, hogy ez egy végtelenül fennkölt megfogalmazás volt, akkor igazad van. De miért is ne legyek drámai a saját gondolataimban?
  Nem kell sok idő, újra peregni kezdenek a szemem előtt az elmúlt 3 hónap emlékképei, amik úgy bukkannak a felszínre, mint Anna alapozója alól a pattanások. A legrosszabb az egészben, hogy megint és még mindig úgy érzem, hogy én voltam a hülye, hogy az én hibám az egész. Hát bazd meg.
  Sötét gondolatok kavarognak a fejemben ahogy mélabúsan baktatok a folyosón, amikor hirtelen összeütközök valakivel. Egy nagyon jó illatú valakivel.